Az esküvői fotós bemutatkozik
Üdvözlöm, Cseh Tamás esküvőfotós vagyok.
Dolgoztam már divatújságnak, alapítványnak, egyesületnek és vállalatoknak is, fotóztam gyerekeket, osztályokat, rendezvényeket, de legszívesebben esküvő fotózással foglalkozom. Nem csoda, hiszen a szakmai teljesítményen és elégedettségen túl itt olyan visszajelzéseket és köszönet nyilvánításokat kapok, melyek megerősítenek abban a hitemben hogy ez az én fő irányvonalam.
Szeretem megvalósítani a különleges kívánságokat is, vagyis nyitott vagyok új, egyéni elképzelések megvalósítására is, de ilyenkor mielőtt belekezdenénk, érdemes egy kicsit beszélgetnünk, hogy mit is szeretnénk a képen viszontlátni, és azután hagyatkoznunk a tapasztalatomra és kreativitásomra. Nézze meg fotógalériámat!
Budapesti vagyok, de a vidéki és külföldi megkereséseket is szívesen elfogadom.
Profi felszereléssel, összeszokott szükség szerinti asszisztenciával gyakorlott sminkessel vagy második fotóssal, illetve videóssal állok rendelkezésetekre.
Áraim nagyságrendileg megegyeznek a hasonló színvonalon dolgozó fotósok áraival. Részletek az árak menüpontban láthatók.
Továbbiakban beszéljenek a képek, és ha úgy érzi stílusában nálam megtalálta amit keresett, hívjon bizalommal, kérjen ajánlatot, vagy keressen meg az elérhetőségeim egyikén.